<

Adatvédelmi Szabályzat

Adatvédelmi Szabályzat

Adatkezelési tájékoztató 1 Az adatkezelési tájékoztató célja Jelen dokumentum célja, hogy a Erka Team Kft. mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelő) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket. Az Adatkezelő egyúttal e dokumentumban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen - jogi szempontból értelmezhető - kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról. Az Adatkezelő jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében. Az Adatkezelési tájékoztató mindenkor hatályos verziója a www.salyibt.hu hozzáférhetőségeken érhető el. Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelő bármikor megváltoztathatja, a közzététel- és az Érintettek tájékoztatásának kötelezettsége mellett. 2 Az Adatkezelő adatai 2.1 Az Adatkezelő cégadatai Név: Erka Team Kft. Székhely: 1119 Budapest, Hadak útja 61. Cégjegyzékszám: 01-09-721266 A bejegyző bíróság megnevezése: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Adószám: 13152286-1-43 Központi telefonszám: +36-83/510-218 Központi e-mail: info@erkateamkft.hu 2.2 Az Adatkezelő elérhetőségei Adatvédelmi kérdésekben Adatkezelő az alábbi elérhetőségeken kereshető meg: Telefonszám: +36-83/510-218 E-mail: info@erkateamkft.hu Az Adatkezelő a hozzá beérkezett adatvédelmi megkereséseket (e-mail) a Hiba! A hivatkozási forrás nem található.. pontban, az erre az adatkezelésre vonatkozó, meghatározott ideig őrzi meg. Ennek leteltével ezek visszavonhatatlan módon törlésre kerülnek. 2.3 Adatkezelő Adatvédelmi tisztviselője Név: Décsey Erika Email cím: info@erkateamkft.hu 3 Adatkezelő Adatkezelései és a kezelt személyes adatok 3.1 Technikai adatok Technikai adatok, azon adatok, amelyek az Adatkezelő rendszereinek működése során többnyire automatikusan keletkeznek és kerülnek rögzítésre. Egyes technikai adatokat a rendszer, az Érintett külön nyilatkozata, vagy cselekménye nélkül is tárol és bizonyos esetekben automatikusan naplóz. A technikai adatok az Érintett személyének azonosítására közvetlenül nem alkalmasak, azonban összekapcsolhatók felhasználói adatokkal, így az azonosítás elvileg lehetővé válik. Ilyen adatkapcsolatokat az Adatkezelő nem készít, kivéve egyes olyan esetekben, amikor erre Adatkezelőt törvény kötelezi. A technikai adatokhoz kizárólag az Adatkezelő és Adatfeldolgozói férhetnek hozzá. 3.2 Böngésző Süti - Cookie 3.3.1 A sütik feladata A HTTP-süti (süti, cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hozza létre a kliens webböngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a webszervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére. A sütik főbb funkciói: • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket; • megkönnyítik, egyszerűsítik, kényelmesebbé, gördülékenyebbé teszik az adott weboldal használatát; • szükségtelenné teszik már megadott adatok újramegadását; • általában javítanak a felhasználói élményen. • A sütik használatával az Adatkezelő adatkezelést végez, amelynek fő céljai: • felhasználó azonosítás • az egyes munkamenetek azonosítása • hozzáférésre használt eszközök azonosítása • bizonyos megadott adatok tárolása • nyomon követési és helyinformációk tárolása és továbbítása • analitikai mérésekhez szükséges adatok tárolása és továbbítása 3.3.2 Munkamenet sütik - session cookie Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az Erka Team Kft. weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről. 3.3.3 Harmadik fél által elhelyezett analitikai sütik - analitics cookie Az Adatkezelő weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az Adatkezelő szervere információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket. 3.3.3 Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége Az Érintettnek lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., a használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről szóló információk az adott böngésző „Segítség/Help” menüjében találhatóak meg. Ezek segítségével a sütik: A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket: • általánosan letiltani; • a sütik elfogadásának módját beállítani (automatikus elfogadás, egyenként kérdezzen rá, stb.); • egyenként letiltani; • egyenként, vagy csoportosan törölni; • egyéb sütikkel kapcsolatos műveleteket elvégezni. • 3.3 Általános adatkezelési irányelvek Adatkezelő a 3. pontban felsorol Adatkezelésekben a személyes adatok kezelését, minden esetben az adatkezelésben megadott céllal és az ott megadott jogalap alapján, a 3.4. pontban felsorol jogszabályok szerint végzi. A személyes adatok kezelése minden esetben az Érintett önkéntes hozzájárulásával történik, amely hozzájárulást az Érintett bármikor jogosult visszavonni. Adatkezelő egyes személyes adatokat, jogszabályi kötelezettség folytán, bizonyos esetekben és bizonyos rendhagyó feltételek esetén, köteles az Adatkezelésekben leírtaktól eltérő módon kezelni, átadni, továbbítani, tárolni. Ilyen esetekben Adatkezelő gondoskodik az Érintettek értesítéséről, amennyiben az adott jogszabály előírásai ezt lehetővé teszik, vagy nem tiltják kifejezetten. 3.4 Az Adatkezelések jogalapját adó jogszabályok Adatkezelő a személyes adatok kezelését az alábbi jogszabályok alapján végzi: • GDPR Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); • 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 4 Az adatok tárolása és biztonsága 4.1 Az adatok informatikai tárolásának módja és logikai biztonsága Adatkezelő a személyes adatok kezelését elsődlegesen megfelelően kiépített és védett informatika rendszerén végzi. Az informatikai rendszer üzemeltetése során gondoskodik az azon tárolt, feldolgozott és továbbított adatok információbiztonsági alapattribútumainak megfelelő szintjéről, úgymint a kezelt adatok: • sértetlenségéről (Integrity), az adat eredetisége, változatlansága biztosított; • bizalmasságáról (Confidentality), kizárólag az arra jogosultak, a jogosultságukat nem meghaladó mértékben férnek hozzá; • rendelkezésre állásáról (Availability), az adat a jogosultak számára hozzáférhető és elérhető, az elvárt rendelkezésre állási időtartamban. A szükséges informatikai infrastruktúra üzemkészen rendelkezésre áll. Adatkezelő a kezelt adatokat: • szervezeti, működési, • fizikai biztonsági, • információbiztonsági védelmi intézkedések strukturált rendszerével védi. Adatkezelő a védelmi intézkedéseket rendszerét és az egyes védelmi intézkedések védelmi szintjeit, a védendő adatok fenyegetéseinek hatására felmerülő kockázatokkal arányos mértékben alakítja ki és működteti. A védelmi intézkedések adatvédelmi szempontból elsősorban a véletlen vagy szándékos törlés, jogosulatlan hozzáférés, szándékos és rosszhiszemű nyilvánosságra hozatal, véletlen nyilvánosságra kerülés, adatvesztés, adatmegsemmisülés elleni védelmet célozzák. 5 Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre Az adatokat elsődlegesen az Adatkezelő, illetve belső munkatársai jogosultak megismerni, a jogosultsági szabályoknak, a jogosultsági rendszernek és az egyéb belső szabályozásoknak megfelelő mértékben. Az Adatkezelő egyes adatokkal kapcsolatos műveleteket, feladatokat, harmadik fél Adatfeldolgozókkal végeztet el. Az Adatkezelő az adatokat a felsoroltakon túl nem teszi közzé és egyéb harmadik személyeknek nem adja át. Cégnév Cím Tevékenység Erka Team Kft. 1119 Budapest Hadak útja 61 Könyvelés Forint-Soft Kft. 6500 Baja, Roosevelt tér 1. fszt. 6. Számlázó program Google Inc. 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA levelező rendszer, felhőben történő adat és fájl tárolás, valamint online dokumentum kezelés Microsoft 1031 Budapest, Graphisoft Park 3. (Záhony u.) Operációs rendszer 6 Érintett jogai Az Érintett az Adatkezelő által kezelt személyes adataival kapcsolatosan – többek között – a következőkben leírt jogokkal élhet. 6.1 Az Érintett hozzáféréshez való joga (GDPR 15. cikk) Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: • az adatkezelés céljai; • az Érintett személyes adatok kategóriái; • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; • az Érintett joga a helyesbítéshez, törléshez vagy adatkezelés korlátozásához, valamint az adatkezelés elleni tiltakozáshoz; • panasz benyújtásának joga a felügyeleti hatósághoz; • ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ; • az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát 1 példányban az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, Adatkezelő az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adja át, kivéve, ha az Érintett másként kéri, a benyújtástól számított legfeljebb 30 napon belül. 6.2 Helyesbítés joga (GDPR 16. cikk) Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, figyelemmel véve az adatkezelés céljára. 6.3 Törléshez való jog (GDPR 17. cikk) Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll: • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; • az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; • az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; • a személyes adatokat jogellenesen kezelték; • a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. • Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; • a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből, vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; • a népegészségügy területét érintő közérdek alapján; • Közérdek alapján végzendő archiválási-, tudományos és történelmi kutatási-, vagy statisztikai célból; • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. 6.4 Az adatkezelés korlátozásához való jog (18. cikk) Az Érintett kérésére a Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: • az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát; • az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; • az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy • az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben. Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. 6.5 Adathordozáshoz való jog (20. cikk) Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa. 6.6 Tiltakozás joga (21. cikk) Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 6.7 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (22.cikk) Az Érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. 6.8 Visszavonás joga Az Érintett jogosult arra, hogy személyes adataira vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonja. 6.9 Jogorvoslati lehetőségek Jogai megsértése esetén az Érintett a 2.2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, vagy a 2.3 pontban megadott Adatvédelmi Tisztviselőnél kérhet tájékoztatást, jogorvoslatot, vagy tehet panaszt. Az Ezek eredménytelensége esetén Érintett jogosult bírósághoz fordulni, illetve megkeresni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot. 6.10 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elérhetősége Megnevezés: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Tel: +36 (1) 391-1400 Fax: +36 (1) 391-1410 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: http://www.naih.hu 7 Egyéb rendelkezések Hatósági megkeresés, vagy egyéb jogszabályi kötelezettségen alapuló egyéb szervezet megkeresése esetén Adatkezelő adatkiadásra lehet köteles, vagy arra lehet kötelezhető. Ilyen esetekben Adatkezelő törekszik csak annyi és olyan jellegű személyes adat kiadására, amely az adatkiadási kötelezettség szempontjából feltétlenül szükséges.

A jelen Süti (angolul Cookie) Szabályzat (a továbbiakban: cookie) az Erka Team Kft. mint szolgáltató (“Szolgáltató”) által üzemeltetett honlap használatára vonatkozó cookie feltételeket tartalmazzák. A weboldal kialakításánál figyeltünk a cookie-k további felhasználására vonatkozó előírásokra. Ezen használatra vonatkozóan az alábbi előírásokat vettük figyelembe és ezeknek megfelelően használjuk: • 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről • 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről • 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról • 2002/58/EK irányelv (2002. július 12.) az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről (“Elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”) Kérjük, hogy a dokumentumot figyelmesen olvassa el és csak akkor vegye igénybe szolgáltatásomat, amennyiben minden pontjával egyetért és azokat Önre (a továbbiakban: Felhasználó) nézve kötelező érvényűnek elfogadja. Felhívjuk figyelmét, hogy jelen szabályzat csak az adott weboldalon történő cookie-kezelésre vonatkozik. Amennyiben Ön a honlapon található, külső irányba történő hivatkozásra kattint, akkor keresse meg és olvassa át azon weboldal saját szabályzatát is. A cookie / süti A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver számítógép a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapjainkon. A legtöbb internetes böngésző alapbeállításából kifolyólag elfogad cookie-kat. Ha úgy gondolja, átállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-kat visszautasítsa vagy figyelmeztesse Önt arra, hogy cookie-kat küldtek az Ön gépére. Weboldalunk használ ilyen cookie fájlokat, egyes funkciók biztosítása érdekében vagy csupán kényelmi okok miatt. Az általunk használt cookie-k nem terhelik, lassítják és nem okoznak kárt az Ön számítógépében. Az oldal Harmadik féltől származó cookie-k, sütik használata is történik a weboldalon. A cookie-k, sütit törölhetőek és tilthatóak a böngészőkből. Továbbá le is tilthatóak a sütik, cookie-k. Ezen beállításairól a böngésző hivatalos weboldalán talál információt. Mi a cookie-k célja? Többféle célra is használjuk ezeket a technológiákat, például a Felhasználó számára legrelevánsabb tartalom vagy hirdetés megjelenítésére; termékeink és szolgáltatásaink továbbfejlesztésére; valamint szolgáltatásaink biztonságának megőrzésére. Az általunk használt cookie-k, képpontok és egyéb hasonló technológiák pontos neve a szolgáltatások fejlesztésével és frissítésével időről-időre változhat. Hogyan keletkezik a cookie? Először a kliens gép küld egy kérést a kiszolgáló irányába. Ekkor a kiszolgáló létrehoz egy egyedi azonosítót és ezt eltárolja a saját adatbázisában, majd az így létrehozott cookie-t az összes információval visszaküldi a kliensnek. Az így visszakapott információs cookie eltárolódik a kliens gépen. Hogyan használódik a cookie? Amikor a kliens gép újra kapcsolatba lép a kiszolgálóval már hozzácsatolja az előzőleg már létrehozott és eltárolt cookie-t. A kiszolgáló összehasonlítja a kapott és az általa tárolt cookie tartalmát. Ez által könnyedén azonosítja pl. a regisztrált felhasználót. Milyen cookie-t használunk? Többféle cookie van használatban, de minden weboldal másféle típusúakat használ. Honlapunk általában csak az alábbiakat használja, de a fejlesztések alkalmával előfordulhat, hogy az eddigieken felül újabb fajtákat is alkalmazunk. Munkameneti/Átmeneti cookie: • ezek a cookie-k csak átmenetileg kerülnek az ideiglenes memóriába, ameddig a Felhasználó az oldalon navigál. Amikor a felhasználó bezárja a böngészőt a cookie törlődik. Ezek a cookie-k nem tartalmaznak személyes adatokat és nem alkalmasak arra, hogy a látogatót beazonosítsa. Tárolt/Állandó cookie: • ezek azok a cookie-k, amelyek minden alkalommal használatba kerülnek, amikor a Felhasználó az oldalra látogat. A cookie-k fajtája alapján az alábbiak szerint használhatjuk ezeket: Analitika/Elemzés: • ez mutatja meg, hogy a weboldalon belül merre járt, milyen termékeket nézett meg, mit csinált. A cookie élettartamától függően marad a kliens gépen. Olyan funkciók használhatják, mint például a Google Analytics vagy a Youtube. Ezek a cookie-k nem tartalmaznak személyes adatokat és nem alkalmasak arra, hogy a látogatót beazonosítsa. Közösségi hálózatok: • lehetővé teszi, hogy könnyen hozzáférjen a közösségi média hálózatokhoz, megoszthassa véleményét, termékeink információit másokkal. olyan harmadik fél által nyújtott funkciók használhatják, mint például a Facebook, Twitter, Google+, Pinterest vagy a Youtube. Ezek a cookie-k tartalmazhatnak személyes adatokat és alkalmasak a látogató beazonosítására. Média: • ezek segítségével képes például videókat megtekinteni az oldalon. Olyan harmadik fél által nyújtott funkciók használják, mint például a Youtube. Ezek a cookie-k nem tartalmaznak személyes adatokat és nem alkalmasak arra, hogy a látogatót beazonosítsa. Funkcionális: • ez mutatja meg, hogy a felhasználó járt e már az oldalon és azt milyen eszközzel tette. Megjegyzi a felhasználó nevet, jelszót, választott nyelvet, tartózkodási információkat. Ezek a cookie-k tartalmazhatnak személyes adatokat és alkalmasak a látogató beazonosítására. Reklám: • ezek segítségével az érdeklődésének megfelelő információkat, hírleveleket tudok küldeni a felhasználónak. Ezek a cookie-k tartalmazhatnak személyes adatokat és alkalmasak a látogató beazonosítására. A Cookie-k fajtáival és teljes mértékű funkciójukat leíró információkkal kapcsolatban keresse fel a www.allaboutcookies.org weboldalt. Hogyan történik a Cookie-k kezelése? Különféle módokon, de a kliensnek lehetősége van többféle módon beállítani a cookie-k kezelésére vonatkozóan böngészőjét. Általánosságban elmondható, hogy az alábbiak szerint háromféle módon állíthatóak be a böngészők: • Minden cookie elfogadása • Minden cookie elutasítása • Minden egyes cookie használatról értesítés kérése A cookie-k beállításaival kapcsolatban érdemes körülnézni böngészője „Opciók” vagy „Beállítások” menüjében vagy igénybe venni keresője „Segítség” menüjét. A leggyakrabban használt böngészők beállításaival kapcsolatban segítséget nyújthatnak az alábbi weboldalak. • Internet Explorer • Firefox • Chrome Fontos megjegyezni, hogy a weboldal cookie kezeléssel készült. Amennyiben a kliens részlegesen vagy teljes egészében letiltja ezek használatát, megakadályozhatja a weboldal működését. Amennyiben ez így történik, lehetnek olyan funkciók és szolgáltatások, amelyeket nem fog tudni igénybe venni teljes, vagy részleges mértékben. Akkor is használunk cookie-kat, ha nincs a Felhasználónak regisztrált fiókja, illetve ha kijelentkezett a fiókból. Ha például a Felhasználó kijelentkezett a fiókjából, a következők megkönnyítésére használunk cookie-kat: • levélszemetet (spam) küldők fiókjainak azonosítása és letiltása • a fiók helyreállítása, ha esetleg elvesztene a hozzáférés • további biztonsági funkciók biztosítása, mint például a bejelentkezési értesítések és a bejelentkezés-jóváhagyások • kiskorú személyek hamis születési dátummal való regisztrálásának megakadályozása • az oldalon és máshol megjelenített hirdetések megjelenítése, kiválasztása, értékelése, mérése és értelmezése (a társvállalkozásaink vagy partnereink által vagy nevében megjelenített hirdetéseket is beleértve) • elemzési információk összeállítása azokról a személyekről, akik szolgáltatásainkkal, valamint hirdetőink és partnereink weboldalaival érintkezésbe lépnek. A szolgáltatások és használóinak rosszindulatú tevékenységekkel szembeni védelem érdekében akkor is elhelyezünk cookie-kat, ha nincs a Felhasználónak fiókja regisztrálva, de ellátogatott a webhelyünkre. Például ezek a cookie-k segítenek észlelnünk és megakadályoznunk a szolgáltatás megszakítását célzó támadásokat, valamint a hamis fiókok tömeges létrehozását. Ha a böngészőben, vagy a készüléken vannak cookie-k, le tudjuk olvasni az adott cookie-t, amikor közösségi modullal rendelkező weboldalra látogat. A Közösségi honlapok (Facebook, Twitter, LinkedIn, GooglePlus) által létrehozott cookie-kért azon oldalakat üzemeltető felel, melyről az adott közösségi oldal honlapján tud informálódni.

A honlap fenntartója:
Cégnév: Erka Team Kft.
Székhely: 1119 Budapest, Hadak útja 61.
Cégjegyzékszám: 01-09-721266
Adószám: 13152286-1-43

Elérhetőség:
Levelezési cím: 1119 Budapest, Hadak útja 61.
Telefon: +36(83)510-218
Email: info@erkateamkft.hu
Weboldal: www.erkateamkft.hu
Weboldal üzemeltetés és fejlesztés: Erka Team Kft.

A honlapon megjelenített információkat, dokumentumokat, vagy más írott anyagokat az Erka Team Kft. kizárólag tájékoztatás céljából teszi közzé.

Rólunk

Erka Team Kft.
1119 Budapest, Hadak útja 61.
Adószám: 13152286-1-43